A Microsoft új szolgáltatásaival könnyen építhető mesterséges intelligencia a most készülő és a régi alkalmazásokba egyaránt

 |   Microsoft News Center

A Microsoft Build 2017 elnevezésű konferencián új, mesterséges intelligenciára épülő szolgáltatásokat mutatott be a Microsoft, amelyek segítségével a fejlesztők még könnyebben írhatnak az emberi, természetes kommunikációhoz alkalmazkodó intelligens alkalmazásokat. Ezek mellett, új Azure adatfeldolgozó és felhő megoldásokat és az Internet of Things köré épülő számítástechnikai szolgáltatásokat is felvonultatott a redmondi óriás Seattle-ben. A szakértők az új szolgáltatásokat meglévő alkalmazások átalakítására is használhatják bármilyen platformon, bármilyen platform számára.

A napokban több ezer szakember vesz részt a Microsoft éves fejlesztői konferenciáján Seattle­­­-ben. A Microsoft vezérigazgatója, Satya Nadella a fejlesztők munkáját segítő új szolgáltatásokat mutatott be, így olyan megoldásokat, amelyek a mesterséges intelligencia, valamint az Internet of Things és az Azure adatfeldolgozó és felhőszolgáltatásai révén teszik lehetővé a meglévő alkalmazások átalakítását vagy újak létrehozását, mindezt platform-függetlenül.

A Microsoft stratégiájával összhangban a cél az, hogy az új megoldások összekössék az emberi kreativitást a mesterséges intelligenciával és a felhőtechnológiával, így támogatva minden fejlesztőt és felhasználót abban, hogy többre legyen képes. Ezt szolgálják a chatbotokba, vagyis a Microsoft Bot Framework-be integrált, új kognitív szolgáltatások, tanulásra képes eszközök, valamint a különböző applikációkat összekapcsoló Microsoft Graph által biztosított adatgyűjtő és adatfeldolgozó szolgáltatások. Mindezek alaposan kitágítják a fejlesztők lehetőségeinek tárházát, miközben a cégek üzleti sikerességéhez is hozzájárulnak.

Az új kognitív szolgáltatások – API-k, mint amilyen a Bing Custom Search, Custom Vision Service, Custom Decision Service és Video Indexer – révén mesterséges intelligenciára épülő algoritmusokkal fokozható a felhasználói élmény. A PowerPoint új bővítménye, a Presentation Translator pedig az előadás közben, valós időben képes szövegek fordítására. Erről, az új Cognitive Service Lab-ről, a Gesture API-ről, a Microsoft Bot Framework által támogatott adaptív kártyákról, és az Azure Batch AI Training-ről bővebb információ található Harry Shum hivatalos blogbejegyzésében.

A Microsoft még ebben az évben tervezi bemutatni a Tact elnevezésű platformot, amelybe integrálva a Dynamics 365, Office 365, a Microsoft Teams, a Cortana Skills, a Microsoft Graph és a Sentiment Analysis gondoskodnak a mesterséges intelligencia adta lehetőségek kihasználásáról, ezzel is növelve az ügyfélélményt.

A Microsoft a felhőtől a felhasználói eszközökig olyan új, intelligens megoldásokat kínál, amelyek segítenek begyűjteni és feldolgozni azt a tömérdek információt, amely elárasztja a világunkat. Az így nyert ismeretek birtokában mind az egyéni felhasználók, mind a nagy szervezetek többre lehetnek képesek. Ezek közzé tartozik az Azure IoT Edge, amely a felhő alapú számítástechnika nyújtotta előnyöket a peremeszközök számára is elérhetővé teszi.

Az Azure Cosmos DB az egész világon képes az adat-intenzív fejlesztésekhez – az Internet of Things-től kezdve a mesterséges intelligenciáig – háttértámogatást nyújtani. Kivételes teljesítmény, üzembiztonság, különböző típusú adatok, illetve a Microsoft Graph támogatása jellemzi az Azure Cosmos DB szolgáltatást. Ez az iparág első, globálisan elosztott, multimodális adatbázisszolgáltatása, amely garantált rendelkezésreállást, áteresztőképességet, konzisztenciát, és az esetek több, mint 99 százalékában ezredmásodperces válaszidőt kínál.

Az új MySQL és PostgreSQL szolgáltatások az Azure SQL adatbázis mellett még nagyobb rugalmasságot nyújtanak a fejlesztőknek olyan platformokon, amelyekkel szemben elvárás a magas rendelkezésreállás és skálázhatóság minimális leállási idővel, az adatok biztonsági mentése és a helyreállíthatósága. További információk elérhetők Scott Guthrie hivatalos blogbejegyzésében.

Satya Nadella kiemelte, hogy a Windows 10-nek ma már mintegy 500 millió aktív felhasználója van minden hónapban, a Microsoft Office és Azure szolgáltatásain keresztül pedig milliárdnyi lehetőséget nyújtanak a fejlesztők számára, hogy innovatív termékeiket a Microsoft ügyfeleihez eljuttassák. Mindez egy olyan jövőt vetít előre, amelyet teljesen átsző majd a számítástechnika és az intelligens, a mesterséges intelligenciára épülő eszközök.