Budapest, 2012. június 7. – A magyar internetezők 62 százaléka semmit sem fizetne azért, hogy visszaszerezze esetlegesen elvesztett internetes fotógyűjteményét – egyebek mellett ez derül ki a Microsoftnak és az MSN-nek a felhő-szolgáltatásokat használók körében végzett felmérésből . A válaszadók mindössze 4 százaléka vélekedett úgy, hogy számára a fényképei több millió forintot is megérnek. A hazai válaszadók többsége, 64 százaléka azért használ online tárhely-szolgáltatásokat, mert így több eszközről is elérheti a fényképeit, dokumentumait, kontaktjait.

A Microsoft áprilisban végzett felmérése szerint az internetezők több mint fele – 56 százaléka – minden nap több olyan eszközt is használ (például asztali PC-t, laptopot, táblagépet vagy okostelefont), amellyel a világhálóra tud csatlakozni. Valószínűleg ez az oka annak, hogy ezek a felhasználók élnek leginkább a felhő adta lehetőségekkel: a nemzetközi felmérés szerint a legtöbben (38 százalék) a mobilitást és a több eszközről történő könnyű hozzáférhetőséget emelték ki az online tárhely-szolgáltatások előnyeként. A kutatás hazai részéből kiderül, hogy a magyar felhasználók döntő többségének ez még fontosabb: a válaszadók 64 százaléka azért használ felhőszolgáltatást, mert így az ott tárolt dokumentumokat és fényképeket minden eszközről el tudja érni. A magyarok számára fontos az is, hogy az online tárolt fotók és fájlok nem vesznek el, ha a számítógép vagy telefon elromlik, eltűnik.
A tárolt fájlok tekintetében a magyar felhasználók többségében fényképeket, dokumentumokat tartanak a „felhőben”, míg Európa többi országában a zenék és videók is népszerűek. Érdekesség, hogy hazánkban döntenek legtöbben (69 százalék) a szolgáltatás minősége alapján: míg a nemzetközi felmérésben a felhasználók csupán 34 százaléka válaszolt úgy, hogy döntésében a szolgáltatás minősége játszik szerepet. Többen (39) százalék gondolja úgy, hogy nincs érdemi különbség a szolgáltatók tárhelyei között.
„Manapság az emberek több eszközt használnak mind a munkában, mind a magánéletükben, annak érdekében, hogy a számukra fontos dokumentumokat akár útközben is elérhessék. A Microsoft SkyDrive megkönnyíti ezt számukra” – fűzte hozzá Tóth András Mihály, a Microsoft Magyarország Windows üzletágának vezetője. „Ma már teljesen mindegy, hogy Windows Phone-t, iPad-et, a barátunk számítógépét, PC-t, vagy Mac-et használunk, a SkyDrive folyamatosan lehetővé teszi a számunkra fontos fájlok elérését. A SkyDrive legújabb alkalmazásaival már Windows 7-es és Mac OS X Lion operációs rendszereket futtató eszközökről is elérhetők a fontos fényképek, dokumentumok, fájlok.”
A kutatásból kiderül, hogy sokak számára fontos, hogy fényképeiket, dokumentumaikat könnyen meg tudják osztani családtagjaikkal és barátaikkal, valamint fennakadás nélkül tudjanak egyeztetni a kollégákkal, akár PC-t használnak, akár táblagépet. Azonban a felhő egyesek szerint veszélyeket is rejt. Az online tárhely-szolgáltatást használók 31 százalékának a személyes adatokkal kapcsolatban vannak aggályai. Magyarországon a válaszadók 44 százaléka tart attól, hogy az adott szolgáltató jogtalanul tárolja, használja a személyes adatait.
Ugyan a tendencia az, hogy egyre többen használják tárolásra a „felhőt”, egy korábbi kutatásból kiderül, hogy továbbra is jóval nagyobb mennyiségű információt, adatot tárolunk a saját eszközünk memóriáján. A válaszadók mindössze egy százaléka állította, hogy kizárólag online tárolja a fényképeit.
A Microsoft MSN hírportálokon keresztül végzett felmérésben 15 ország 10544 válaszadójának visszajelzését dolgozták fel. A felmérésben 286 magyar felhasználó is részt vett.
Az új SkyDrive
A SkyDrive a Microsoft Windows Live szolgáltatáscsoportjának része, amelynek segítségével egyszerűen, bármely eszközről elérhetők a (Windows Live ID-val rendelkező) felhasználók adatai, legyenek azok fényképek, szöveges dokumentumok vagy névjegykártyák.
- A felhasználók a Microsoft Word, Excel és PowerPoint ingyenes társprogramjainak használatával megtekinthetik, módosíthatják, megoszthatják, és bárkivel közösen szerkeszthetik a SkyDrive webhelyen tárolt dokumentumokat. A SkyDrive támogatja a PDF (Portable Document Format), az ODF (Open Document Format) kiterjesztésű fájlokat, az XML-alapú fájlformátumokat és számos szövegszerkesztő alkalmazásokat, a Microsoft Office-on túl az OpenOffice-t és a Corel WorldPerfect-et.
- A SkyDrive bőséges tárhellyel áll rendelkezésre a fájlok vagy fotók személyi számítógépek, Macintosh gépek és okostelefonok közötti megosztásához. A regisztrált felhasználók számára 7 gigabájt tárhely ingyenes – ez nagyjából 20 ezer dokumentumnak, vagy 7000 fényképnek felel meg. Éves díjért pedig a Microsoft extra 20, 50 és 100 gigabájtos csomagokat biztosít.
- elérhető Windows és Macintosh felhasználók számára is a SkyDrive alkalmazás, amely jelentősen megkönnyíti a fájlok elérését és szinkronizálását a felhőben. A SkyDrive így közvetlenül elérhető a Windows Explorerből mind a Windows 8, a Windows 7, a Windows Vista operációs rendszerekből a világ mintegy 106 nyelvén, így magyarul is. A Windows-ra írt változat innen érhető el.
- A SkyDrive kliens immár Mac OS X Lion felhasználók számára is elérhetővé vált, annak érdekében, hogy a fiókokat a Finder-en keresztül egyszerűen és gyorsan elérjék. A SkyDrive-ot Mac-re innen töltheti le.
- Az új alkalmazások mellett a már meglévő kliensek is frissültek: a Windows Phone és az iOS operációs rendszeren futó applikációkkal jobban lehet a felhőben tárolt dokumentumokat kezelni és megosztani.
További információ itt érhető el.
1A felmérést 15 ország, Ausztria, Belgium, Csehország, Szlovákia, Dánia, Észtország, Finnország, Franciaország, Németország, Görögország, Magyarország, Olaszország, Lengyelország, Oroszország és Dél-Afrika MSN hírportálján keresztül elérhető kérdőíven készítették.