A Tetris atyja és Doctor Who segít megtalálni a legújítóbb szellemű diákpályázatokat a Microsoft Imagine Cup nemzetközi döntőjében

 |   Microsoft News Center

Budapest, 2013. június 7.

Budapest, 2013. június 7. – Fény derült arra, hogy melyik 86 csapat utazhat Szentpétervárra júliusban, hogy megmérkőzzön a tizenegyedik Imagine Cup 1 millió dolláros összdíjazású nemzetközi döntőjében. A csapatokat újító szellemű ötleteik, az integrált technológiák magas szintű használata, valamint sikeres üzleti terveiknek köszönhetően jutottak be a legjobbak közé. Az Imagine Cup része a Microsoft YouthSpark nevű kezdeményezésének, amelynek célja az, hogy új lehetőségeket teremtsen a fiatalok millió számára világszerte.

Idén minden korábbinál több diák vett részt az Imagine Cup versenyén, számuk 70 százalékkal nőtt 2012-hez képest. A csapatok két módon juthattak ki a döntőre: Innováció, Segít a Technológia és Játék kategóriában az országos döntőkön kellett bizonyítaniuk, míg a Windows 8-ra, a Windows Phone-ra és a Windows Azure-ra épülő pályázatok az internetes fordulókban mérettettek meg.

Hazánkat a PlanB Labs csapata képviseli a döntőben, amely a LearnInvisible néven futó projekttel indul. Az applikáció kezdő nyelvtanulóknak nyújt segítséget a választott idegen nyelv olykor nehéznek tűnő szavainak elsajátításában. Az alkalmazás különlegességét a grafikai megoldásokba sűrített nyelvtanuló trükkök adják, amelyek nagyban különböznek az elérhető alkalmazások mechanizmusaitól. A felhasználó az érintőképernyőn egyszerű mozdulatokkal tud új szavakat tanulni és gyakorolni. A LearnInvisible ötlete a csapat első játékán, a ThinkInvisible-ön alapul.

„Az Imagine Cup már több mint egy évtizede bír ösztönző hatással a diákok számára, s biztosítja számukra a lehetőséget, hogy kreativitásukat életre keltsék” – mondta Steve Guggenheimer, a Microsoft alelnöke. „Az Imagine Cup-hoz, a DreamSpark-hoz és a BizSpark-hoz hasonló kezdeményezésekben való részvétel olyan készségekkel ruházza fel a diákokat, amelyekkel könnyebben kiléphetnek a tanterem falai közül a szakemberek világába, és ott üzlettulajdonosként, programozóként, játékfejlesztőként vagy vállalkozóként próbáljanak szerencsét.”

Szponzori díjak

A diákok a nemzetközi döntőben hat kategóriában mérik össze tudásukat, ahol az első, második és harmadik helyek mellett különdíjak is várnak rájuk:

  • AppCampus Award
    A Windows Phone projekttel induló csapatok nevezhetnek be az 50 000 euró értékű támogatásra, amely a négyhetes finnországi AppCampus tanfolyamon való részvételüket finanszírozza.
  • DreamSpark Learning Award
    Az 5000 dolláros fődíjra azok a csapatok nevezhetnek be, amelyek szoftveres projektjei új tanulási vagy tanítási módszereket mutatnak be.
  • Facebook Creativity Award
    A Facebook bejelentkezést saját alkalmazásaikba integráló, s ezáltal annak terjedését elősegítő, valamint az aktivitást növelő pályázatok jelentkezhetnek a 25 000 dolláros fődíjra, amelyet Facebook hirdetési kuponok formájában osztanak ki.
  • KFC Russia Award
    A fiatalok kultúrájával, az egészséges életmóddal és a táplálkozással kapcsolatos Microsoft Kinect projekteken dolgozó döntősök szállhatnak ringbe a 10 000 dolláros díjért, ráadásul projektjüket be is mutatják a KFC legmenőbb moszkvai éttermében.
  • Mail.Ru Group Connected Planet Award
    Erre azok a projektek nevezhetnek be, amelyek az online kommunikációt és a szórakoztatást mulatságos, hasznos és innovatív formában tálalják. Díjak: 1. hely: 10 000 dollár, 2. hely: 5000 dollár és 3. hely: 3000 dollár.
  • Women’s Empowerment Award
    Az ENSZ Női szervezetével közösen meghirdetett díjat azoknak a csapatoknak adják, amelyek olyan technológiai megoldásokat fejlesztenek, amelyek a saját életük javításának lehetőségével ruházzák fel a nőket. 1. hely: 12 000 dollár, 2. hely: 8000 dollár.

Fentiek mellett a társadalmi jólétre összpontosító projekteken dolgozó döntősök a YouthSpark program keretében a Microsoft Imagine Cup ösztöndíjakra pályázhatnak, amelyek összértéke 3 millió dollár. Segítségével a diákok megvalósíthatják azokat az ötleteiket, amely élhetőbbé és jobbá teszik a világot.

Az iparág szakértői alkotják a nemzetközi döntő zsűrijét
Az esemény moderátora idén a BBC nagy sikerű sorozata, a Doctor Who főszereplője, Matt Smith. Idén az Imagine Cup zsűrije nemcsak a széles körű tapasztalatokat képviseli, de az innovációban, a technológiafejlesztésben, a játékfejlesztésben és egyéb kulcsfontosságú területeken szerzett szakértelmet is. Az Oroszországba utazó, és a döntős projekteket elbíráló zsűritagok között találjuk Catherine Bracyt a Code For Americatól, Simon Lut a Twitter képviseletében, valamint Alekszej Pazsitnovot, a Tetris és sok egyéb játék létrehozóját. A zsűri teljes listája az Imagine Cup weboldalán található.

További információ

A Microsoftról

A Microsoft a világ legnagyobb számítástechnikai eszközszállító és szolgáltató cége. Széles termékválasztéka az operációs rendszerektől és alkalmazásoktól kezdve az összetett hálózati szoftverekig, üzleti szoftverekig és internetes technológiákig terjed. A céget William H. Gates és Paul G. Allen alapította 1975-ben. Mára a világ több mint 90 országában van jelen, dolgozóinak száma pedig meghaladja a 80 000 főt.
A Microsoft Magyarország 1993-ban alakult, mindössze 2 fővel. Dolgozóinak létszáma jelenleg megközelíti a 200 főt. A Microsoft Magyarország 2003-ban, 2006-ban, 2008-ban, valamint 2012-ben is elnyerte a „Legjobb Munkahely” címet, 2010-ben pedig az MNKSZ pályázatán a “Legjobb Női Munkahely 2009” címet érdemelte ki. A magyar leányvállalat ügyvezetői igazgatói posztját 2011. október 24-től Papp István tölti be.

Bővebb információ a www.microsoft.hu weboldalon található.