Laptop-gyűjtés a rászoruló családoknak

 |   Microsoft News Center

Budapest, 2013. október 8.

Budapest, 2013. október 8. – A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet, az Informatika a Látássérültekért Alapítvány és a Laptopszalon – a Microsoft Magyarországgal karöltve – közös akciót kezdeményez a rászoruló családok megsegítése érdekében. Októberben várják olyan magánszemélyek jelentkezését, akik megválnának használt, de még működőképes Windows XP-s laptopjuktól, és szeretnék azt nemes célra felajánlani.

A szervezetek azért fogtak most össze, hogy közvetítőként lépjenek fel a segítő szándékú emberek és a segítségre szoruló családok között. Az egy hónapon át tartó kezdeményezés ideje alatt a Laptopszalon befogadja és ellenőrzi a leadott eszközöket, az Ökumenikus Segélyszervezet pedig eljuttatja azokat a megfelelő helyre, így az együttműködésnek köszönhetően a jószándék biztosan célba ér. Mindemellett a Laptopszalon még vásárlói kedvezményt is felajánl azoknak a személyeknek, akik élnek a lehetőséggel.

A működőképesség ellenőrzése után az adományokat a Microsoft Magyarország szakemberei modernizálják – függetlenül attól, hogy azon korábban legális, vagy kalóz Windows futott. Ennek keretében az immár 12 éve megjelent, és életciklusának végét jövő tavasszal elérő Windows XP helyett a jelenleg legkorszerűbb eszközrendszer, a Windows 8 kerül fel a számítógépekre.

A Laptopszalon az ország egyik vezető szaküzlet és szerviz hálózataként felelősségének érzi, hogy segítséget nyújtson azon a területen, amelyen szakértőnek számít. Sok esetben ugyanis hiába érkeznek a segélyszervezetekhez jó szándékkal felajánlott számítástechnikai eszközök, a szervezeteknek nincs megfelelő kapacitásuk és kompetenciájuk a gépek ellenőrzésére, hogy azok ténylegesen használhatók-e még. A Laptopszalon a kezdeményezés keretében megvizsgálja és kiválasztja azokat az eszközöket, amelyeket érdemes továbbítani a Segélyszervezeten keresztül a családok részére, ehhez azonban szükség van a magánszemélyek aktivitására is.