Robotikai alkalmazás nyert a Microsoft versenyén. Gyerekeket buzdít programozásra az Imagine Cup magyar győztese

 |   Microsoft News Center

10 magyar csapat kapott alapos üzleti és technológiai felkészítést a Microsoft Magyarország Imagine Cup Academy programjában. A világ egyik legnagyobb technológiai versenyéhez kapcsolódó képzésen magyar diákcsapatok és startupok vehettek részt.

2014 április 3., Budapest

A Microsoft Magyarország a Demola Budapesttel és a European Entrepreneurship Foundationnel(EEF) közösen készítette fel a résztvevőket, a képzést követő mai versenyen pedig, a rangos zsűri döntése alapján a RoboPhone csapata lett a győztes.

Az Imagine Cup egy igen összetett, technológiai témájú verseny, amely végigköveti egy projekt teljes életét az ötlet megszületésétől a részletek kidolgozásán át a megvalósításig. Ez olyan szintű képzettséget és felkészültséget igényel az indulóktól, amelynek nagyon kevesen képesek tökéletesen megfelelni. Ezért indította útjára a Microsoft Magyarország partnereivel – a Demola Budapesttel és az EEF-fel – közösen akcelerátor programját, az Imagine Cup Academy Programot, amely tehetséges diákokat segít abban, hogy az ötletükből sikeres technológiai startupot építsenek.

A Microsoft 10 évvel ezelőtt hozta létre az Imagine Cup-ot azzal a meggyőződéssel, hogy a fiatal generáció képes arra, hogy megváltoztassa a világot. Az elmúlt évtizedben 190 országból mintegy 1,65 millió tanuló vett részt a Microsoft világversenyén, ötletet merítve egyebek mellett az Egyesült Nemzetek millenniumi fejlesztési céljaiból vagy saját országuk problémáiból. A csapatoknak idén a Játék, az Innováció vagy a Segít a technológia kategóriában kellett alkalmazásokat készíteniük Windows, Windows Phone vagy Windows Azure platformra.

A 2013 őszén startolt, közel fél éven át tartó Imagine Cup Academy Programnak kettős célja volt. Egyrészt felvértezte az indulókat a piacon való boldoguláshoz és a versenyben való sikerhez nélkülözhetetlen technikai tudással, másrészt pedig Záboji Péter, az EEF alapító elnöke vezetésével felkészítette őket egy startup létrehozásának egyéb vonatkozásaira is, amilyen például az üzleti tervek írása vagy az előadói képességek fejlesztése. Annak érdekében, hogy a csapatok igazán értékes tapasztalatokkal is gazdagodhassanak, a felkészítés során olyan vendégelőadók is tartottak számukra előadásokat, mint például Somlai-Fischer Szabolcs, a Prezi egyik alapítója, vagy Kádas Péter, a TractionTribe akcelerator alapítója.

A Smartmobil konferencia keretében megszervezett döntőt a RoboPhone csapata nyerte meg, egy 6 és 16 év közötti gyermekek számára készült robotikai játékkal. Az alkalmazás egy egyszerűen használható okostelefonokra optimalizált programozói környezetből, és az ennek segítségével vezérehető robotból áll. A játék egyedisége az érintőképernyőre optimalizált grafikus programozási nyelvben rejlik, amely a fiatal generáció igényeire szabva segíti, hogy ők ne oktatási eszközt, hanem játékot lássanak benne.

Grósz Judit, a Microsoft Magyarország Fejlesztési és platform üzletág igazgatója elmondta: „A magyar gazdaság megújulásának alapja nemzeti kincsünk, az innováció lehet. A fiatalok felkarolása, a tehetségek megtalálása nem lehetőség, hanem kötelesség. Az Imagine Cup ma lezajlott döntője csak egy állomás a program életében, amelyet az eddigi tapasztalatok alapján tovább folytatunk.”

Pistyur Veronika, a Bridge Budapest elnök-vezérigazgatója, a zsűri tagja elmondta:Magyarország versenyképessége olyan kreatív, sikeres tehetségeken múlik, mint akik a verseny döntőjébe is bejutottak. Különösen fontos ezért számunkra, hogy figyeljünk ezekre a fiatalokra, akik pontosan tudják, hogy egy jó ötlettel, kemény munkával és némi szerencsével már Magyarországról is meghódítható a világ.”

Lipécz Ádám, a RoboPhone csapat vezetője hozzátette: „Az eddig megszerzett vállalkozói szemléletünket és tapasztalatunkat az Imagine Cup Academy tovább formálta. Az elmúlt három hónap nagyon produktív időszak volt számunkra, mivel a képzésben résztvevő csapatok folyamatosan erős teljesítménye erős versenyhelyzetet teremtett. Készülünk a verseny regionális döntőjére, hogy eljuthassunk Seattle-be, mivel a verseny múltja, és az ezzel járó publicitás nagyon vonzó lehetőség számunkra.”