Taroltak a fiatal magyar fejlesztők a Microsoft Imagine Cup világversenyén

 |   Microsoft News Center

Szegedi egyetemisták a Tep virtuális kisállataival ösztönöznek sportolásra

2014. augusztus 2. – Az Imagine Cup innovációs kategóriájának második helyezése mellett a finn AppCampus különdíjat is bezsebelte a szegedi fiatalokból álló magyar fejlesztő csapat, a Tep a világ egyik legrangosabb technológiai versenyén. A Seattle-ben megrendezett eseményen a csapat innovatív alkalmazás ötletével került a nemzetközi döntőbe, ahol a fiatalok bemutathatták, hogyan ösztönöznék az embereket valódi sportteljesítményre virtuális kisállatok segítségével. A csapatot a Microsoft Magyarország az Imagine Cup Academy keretén belül készítette fel a megmérettetésre.

Kiválóan teljesített a fiatal magyar szakemberekből álló Tep csapat a Microsoft július 29. és augusztus 2. között lezajlott globális versenyén, a Washington Egyetemen megrendezett Imagine Cup-on. A magyar fiatalok az innováció kategória második helyezettjei lettek, amivel 10 ezer dollárt vihetnek haza. A Microsoft és a finn Aalto Egyetem appfejlesztő kezdeményezésének, az AppCampus különdíjáért pedig 20 ezer eurós nyereményt és a Microsoft szakembereinek szakmai támogatását zsebeltek be.

A Tep lényege, hogy az embereket virtuális kisállatokkal ösztönöznék valódi, olykor küzdelmes sportteljesítményre, annak érdekében, hogy minél fittebbek legyenek és megőrizzék egészségüket. A Microsoft imagine Cup helyi döntőit követően a nemzetközi zsűri 171 projektből válogatta ki azt a 34 országból érkező csapatot, akik meghívást kaptak a nemzetközi döntőbe a Washington Egyetemre (Seattle, Washington állam, USA). A csapatoknak idén a Játék, az Innováció vagy a Segít a technológia kategóriában kellett alkalmazásokat készíteniük Windows, Windows Phone vagy Windows Azure platformra.

A szegedi csapat tagjai szerint a modern, huszonegyedik századi életritmusban az egészségre különös figyelmet kell fordítani. A fejlesztésre már idejekorán felfigyelt a zsűri, a Tep végül az Innováció kategória második helyezése mellett az AppCampus egyik különdíját is elnyerte.

A csapat a versenyre a hazánkban idén először megrendezett Imagine Cup Academy program során készült fel, amely a Microsoft Magyarország és partnerei – a Demola Budapest és a Záboji Péter vezette European Entrepreneurship Foundation – közös akcelerátor programja. Célja, hogy tehetséges diákokat segítsen abban, hogy ötletükből sikeres technológiai startupot építsenek. A nemzetközi döntőre a fiatalokat Kádas Péter orvos-közgazdász kísérte el, aki a Traction Tribe CEO-ja, egyben a hazai startup élet meghatározó alakja, és az amerikai kockázati tőkebefektetési technikák szakértője.

A Microsoft 10 évvel ezelőtt hozta létre az Imagine Cupot azzal a meggyőződéssel, hogy a fiatal generáció képes arra, hogy megváltoztassa a világot. Az elmúlt évtizedben 190 országból mintegy 1,65 millió fiatal vett részt a világversenyen, ötletet merítve egyebek mellett az Egyesült Nemzetek millenniumi fejlesztési céljaiból vagy saját országuk problémáiból.

Az Imagine Cup lényege nemcsak az, hogy a csapatok érdekes, jól működő fejlesztésekkel rukkoljanak elő, de azt el is kell „adniuk” a zsűrinek, azaz bizonyítaniuk kell ötletük hasznosságát és esélyét az üzleti sikerre. A verseny végigköveti egy projekt teljes életét az ötlet megszületésétől a részletek kidolgozásán át a megvalósításig. Ez olyan szintű képzettséget és felkészültséget igényel az indulóktól, amelynek nagyon kevesen képesek tökéletesen megfelelni.

A zsűri tagjai idén is neves technológiai személyiségek voltak. Satya Nadella, a Microsoft elnök-vezérigazgatója mellett a grémium tagja volt a neves tech-riporter, Mary Jo Foley, Larry Hryb (ismertebb nevén Major Nelson) az Xbox LIVE programból, Adam Sessler, a világszerte elismert újságíró és tanácsadó, valamint Bill Buxton, a Microsoft Research legendás alakja. A tagok között ott volt Alexey Pajitnov, a Tetris megálmodója, valamint Hadi Partovi, a Code.org alapítója és Erik Martin, a Reddit vezetője is.

„Nincs olyan cég, iparág vagy ember a bolygón, akit nem érintene meg a technika” – mondta Satya Nadella. „Az Imagine Cup segíti a fiatalokat, hogy szembenézzenek nehéz problémákkal, miközben tanulhatnak, és építhetnek mások munkájára. A fiatal fejlesztőknek óriási szerepük van abban, hogy új technológiákat hozzanak a „mobile-first, cloud-first” világba, amiben élünk. Gratulálok az összes versenyzőnek a kemény munkához és a kreativitáshoz!”

A Tep tagjainak a sikerhez sokféle szakértelemre volt szükségük. Boros Ákos a szegedi gazdaságtudományi kar hallgatója, a SzegedBoost egyik alapítója. Szabó Gábor tipográfus és Babarczi Katica webdesigner és illusztrátor alakították ki az alkalmazás arculatát. Budincsevity Norbert és Jandzsó Zsolt fejlesztették a Windows Phone alkalmazást és a kapcsolódó Microsoft Azure felhőszolgáltatást.

„Az Imagine Cupon elért eredményünk komoly lehetőséget teremt, nemcsak a pénzdíj miatt, hanem mert rengeteg értékes nemzetközi kapcsolatot tudtunk építeni. A visszajelzések inspiráltak bennünket, és azok alapján újabb finomításokat tervezünk. Ez így volt a hazai Imagine Cup Academy esetében is, amikor a béta verziós applikáció egy új és könnyebben kezelhető menürendszert és új designt k
apott, így jobban illeszkedhetett a Windows telefonoknál jól megszokott flat designba. A verseny igazán nagy lökést adott a továbbiakhoz” – mondta Boros Ákos, a Tep operatív koordinátora.

Aki többre kíváncsi a nyertes projekttel kapcsolatban, a gettep.com címen bővebb információkat is talál, és itt már elérhető az alkalmazás is Windows Phone-ra. A Tep Android operációs rendszereken év végén, iOS-en pedig jövő év elején lesz elérhető. Addigra a fiatalok kialakítják a fejlesztésre alapuló üzleti modellt is, melynek keretében többféle virtuális kedvenc is elkészül az app alá, melyeket a felhasználók letölthetnek.

„A Microsoft a tehetségre, a kreativitásra Magyarország egyik legfontosabb erőforrásaként tekint, épp ezért büszkék vagyunk arra, hogy a magyar csapat Seattle-ben is meg tudta mutatni, milyen magas színvonalú teljesítményre képes” – mondta Grósz Judit, a Microsoft Magyarország Developer Experience and Evangelism részlegének vezetője. Hozzátette: a Microsoft Magyarország a továbbiakban is támogatni fogja a Tep ötletének megvalósulását.