A Microsoft világszerte július 29-én ünnepli a Windows 10 érkezését

 |   Microsoft News Center

Upgrade Your World néven indul program azokért, akik nagyszerű dolgokat visznek végbe.

A Windows 10 július 29-i bevezetéséhez kapcsolódó eseményekről tájékoztatta a közvéleményt a Microsoft: rövidesen rajongók, partnerek és Microsoft viszonteladók ezrei ünneplik majd világszerte az új operációs rendszer megérkezését. Új globális reklámkampány veszi kezdetét, és egész éves program indul azoknak az embereknek és szervezeteknek a tiszteletére, akik sokat tesznek azért, hogy a világunk egy jobb hely legyen.

A Windows 10 – amely az első olyan operációs rendszer, amely ingyenes frissítésként lesz elérhető – az elődeinél gyorsabb működés mellett biztosítja a felhasználók által jól ismert környezetet, nagyobb biztonságot és automatikus frissítéseket, továbbá olyan új funkciókat kínál, mint a Cortana, a Microsoft Edge és az Xbox-szal való integráció. A Windows 10 az eddigi legjobb Windows operációs rendszer.

„A Windows 10-et azért alkottuk meg, hogy segítségével az emberek még nagyszerűbb dolgokat vihessenek véghez. Izgatottan várjuk az Windows 10 bevezetését a rajongóinkkal együtt” – mondta Yusuf Mehdi, a Microsoft Windows és Eszköz Marketingért felelős alenöke. „A Windows 10 bevezetését azzal tesszük emlékezetessé, hogy a világ figyelmét azokra az emberekre és szervezetekre irányítjuk rá, akik nap, mint nap tesznek azért, hogy ez a világ egy jobb hely legyen – és azzal, hogy segítjük őket abban, hogy még többet tudjanak tenni a közösségért.”

Windows 10 rajongók ünnepségei világszerte

A Windows Insiders program résztvevői – akik mintegy 5 millió értékes visszajelzéssel segítették az új operációs rendszer fejlesztését – lesznek az elsők, akik megkapják a Windows 10-et, továbbá meghívást a világ 13 nagyvárosában (Sydney, Tokyo, Singapore, Beijing, New Delhi, Dubai, Nairobi, Berlin, Johannesburg, Madrid, London, Sao Paolo, and New York City) zajló ünnepségre.

Globális reklámkampány egy természetesebb, jobb világért

A Windows 10 érkezésére időzített reklámkampány fókuszában a legújabb generáció áll és az embereket egy új korszak ünneplésére hívja, amelyben a számítógép még természetesebb módon szolgálja ki az emberek igényeit, ahogy ezt pl. a Windows Hello vagy a Microsoft Edge teszi.

A Microsoft egy jobb világért

Az Upgrade Your World egy új, egész éven át tartó kezdeményezés, amely azokra irányítja a világ közvéleményének figyelmét, akik másokat inspirálnak és tesznek képessé arra, hogy jobbá tegyék világunkat összhangban a Microsoft jövőképével. Eszerint a technológia azért van, hogy hatékonyabbá tegye az emberek dolgát az élet minden területén – a Windows 10 ennek a jövőképnek a megvalósításához járul hozzá. A Microsoft tíz nemzetközi és 100 helyi civil szervezettel működik együtt egy egész éves kezdeményezés keretében. A vállalat világszerte összesen 10 millió dollárral támogatja ezeknek a személyeknek és szervezeteknek a munkáját és járul hozzá küldetésük megismertetéséhez. A globális programban résztvevő szervezetek a következők: CARE, Code.org, Keep a Child Alive, Malala Fund, Pencils of Promise, Save the Children, Special Olympics, The Global Poverty Project, és The Nature Conservancy.

A Microsoft a saját munkavállalóinak is egy plusz szabadnapot ad arra, hogy önkéntes munkával járuljanak hozzá közösségeik továbbfejlődéséhez. A Microsoft önkénteseinek ezrei vesznek majd részt a közösségeik jobbítását célzó önkéntes munkákban akár 2015. július 29-én, azon a napon, amikor a Windows 10 világszerte elérhető válik, vagy később az év során.

További információ: http://windows.com/upgradeyourworld.


A Microsoftról:

A Microsoft a világ legnagyobb számítástechnikai eszközszállító és szolgáltató cége. Széles termékválasztéka az operációs rendszerektől és alkalmazásoktól kezdve a felhőalapú lakossági és vállalati szolgáltatásokon át az összetett hálózati, üzleti szoftverekig terjed. A céget William H. Gates és Paul G. Allen alapította 1975-ben. Mára a világ több mint 90 országában van jelen, dolgozóinak száma pedig meghaladja a 80 000 főt.

A Microsoft Magyarország 1993-ban alakult, mindössze 2 fővel. Dolgozóinak létszáma jelenleg megközelíti a 200 főt, partnerprogramjában pedig 2200 hazai vállalkozással működik együtt. A magyar leányvállalat 2003-ban, 2006-ban, 2008-ban, 2012-ben, valamint 2014-ben is elnyerte a „Legjobb Munkahely” címet, 2010-ben pedig az MNKSZ pályázatán a “Legjobb Női Munkahely 2009” címet érdemelte ki. A Microsoft Magyarország a 2012-2013-as üzleti évben a világ összes Microsoft leányvállalata közül a legjobbnak bizonyult. A magyar leányvállalat ügyvezetői igazgatói posztját 2015. július 1-től Szentkuti Gabriella tölti be.

Bővebb információ a www.microsoft.hu weboldalon található.


További információk:

Szűcs Judit

Microsoft Magyarország

[email protected]

Csóti Janka

Uniomedia Communications

[email protected]

#########

A Microsoft a Microsoft Corp. Egyesült Államokban és/vagy más országokban bejegyzett védjegye. A fentiekben említett vállalatok és termékek neve lehet a tulajdonosuk védjegye.