Magyar csapat nyerte a „People’s Choice Awards” közönségdíjat a Microsoft Imagine Cup világversenyén

2015. július 31. – Közönségdíjasként tovább növelte a fiatal magyar fejlesztők nemzetközi renoméját a Mistory csapata az Imagine Cup világversenyén. A csapat innovatív alkalmazás ötletével került a nemzetközi döntőbe, Seattle-be, ahol a fiatalok bemutathatták, hogy némi kreativitással és egy ügyes okostelefonos alkalmazással hogyan alakítható a hagyományos városnézés izgalmas kalandjátékká. A csapatot a Microsoft Magyarország az Imagine Cup Academy keretén belül készítette fel a megmérettetésre.

Ismét kiválóan teljesített egy fiatal magyar szakemberekből álló csapat a Microsoft a július 28. és 31. között lezajlott globális versenyén, a Washington Egyetemen megrendezett Imagine Cupon. A magyar Mistory nyerte meg a TechReady-s Microsoft dolgozók közönségdíját, a „People’s Choice Awards”-ot. A nemzetközi döntő folyamán a fiatalokat Kádas Péter orvos-közgazdász készítette fel a megmérettetésre, aki a Traction Tribe CEO-ja, egyben a hazai startup élet meghatározó alakja, és az amerikai kockázati tőkebefektetési technikák szakértője.

A Mistory csapatának alapítói, Musicz Péter, Szabó Levente és Elekes Tamás a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem harmadéves BSC mérnökinformatikus hallgatói. 2014 őszén kezdték fejleszteni az applikációt, novemberben pedig egy tapasztalt designer, Turalska Luca csatlakozott hozzájuk. A csapat munkájában részt vevő hölgyek arányát tovább javította Schmidt Barbara, akinek mestreképzéses pszichológusként az ügyféligények kutatásáért és a gamifikációval kapcsolatos feladatokért volt felelős. Végül a Budapesti Gazdasági Főiskolán frissen végzett Pálmai Bence is a csapat tagja lett, ő koordinálja a Mistory marketing-tevékenységét.

Imagine_Cup_Mistory_2

A Mistory lényege, hogy a klasszikus városnéző sétákat az okostelefonok navigációs rendszerét is felhasználva izgalmas kalandjátékká varázsolja, a bűnügyi nyomozástól a kincskeresésen keresztül a történeteknek, amelyeknek bárki szereplőjévé válhat, csak az alkotók fantáziája szabhat határt.

A csapat a versenyre a hazánkban idén második alkalommal megrendezett Microsoft Imagine Cup Academy program során készült fel, amelynek célja, hogy tehetséges diákokat segítsen abban, hogy ötletükből sikeres technológiai startupot építsenek.

A Microsoft 2004-ben hozta létre a Microsoft Imagine Cupot azzal a meggyőződéssel, hogy a fiatal generáció képes arra, hogy megváltoztassa a világot. Az elmúlt bő egy évtizedben 190 országból mintegy 1,65 millió fiatal vett részt a világversenyen, ötletet merítve egyebek mellett az Egyesült Nemzetek millenniumi fejlesztési céljaiból vagy saját országuk problémáiból.

A Microsoft Imagine Cup lényege nemcsak az, hogy a csapatok érdekes, jól működő fejlesztésekkel rukkoljanak elő, de azt el is kell „adniuk” a zsűrinek, azaz bizonyítaniuk kell ötletük hasznosságát és esélyét az üzleti sikerre. A Microsoft Imagine Cup Academy pedig végigköveti egy projekt teljes életét az ötlet megszületésétől a részletek kidolgozásán át a megvalósításig. Ez olyan szintű képzettséget és felkészültséget igényel az indulóktól, amelynek nagyon kevesen képesek tökéletesen megfelelni.

A zsűri tagjai idén is neves technológiai személyiségek voltak: Alex Kipman, a HoloLens feltalálója mellett Jens Bergensten, a Minecraft vezető fejlesztője és Thomas Middleditch, az HBO Silicon Valley c. sorozatának sztárja is a bíráló bizottság tagja volt.

„Gratulálunk a magyar csapatnak a sikeres szerepléshez, amely ismét bizonyítja, hogy ha tehetségről, tudásról és kreativitásról van szó, Magyarország az IT-területen valódi nagyhatalomnak számít. Mi a Microsoftnál fontosnak tartjuk, hogy egyenlő esélyekkel, minden fiatal számára elérhető legyen az a több mint 50 program, ami segít készségeik, tudásuk fejlesztésében, hogy később az oktatás és a munka világában egyaránt sikeresen helyt tudjanak állni” – mondta Grósz Judit, a Microsoft Magyarország marketing és operatív igazgatója. Hozzátette: a Microsoft Magyarország a továbbiakban is támogatni fogja a Mistory ötletének megvalósulását és népszerűsítését.

 

A Microsoftról

A Microsoft Magyarország vállalati felelősségvállalási tevékenysége keretében szakértelmével, technológiai megoldásaival  és pénzügyi forrásaival elkötelezetten támogatja a különböző társadalmi csoportokat – különös tekintettel a fiatalokra és civilekre – hogy a bennük rejlő lehetőségeket könnyen ki tudják aknázni. A nagyobb közösségek vonatkozásában a Microsoft ugyanazt nyújtja, amit a családok vagy a cégek esetében: megoldásokat kínál, hogy hatékonyabban működjenek, de egyúttal platformokat, felületeket is ad, amelyeken ezek – a hétköznapok menetét megváltoztató – megoldások elérhetők, illetve továbbfejleszthetők. A Microsoft Magyarország egyik legjelentősebb programja a YouthSpark, amelynek célja, hogy egyenlő esélyekkel, minden fiatal számára elérhető legyen az a több mint 50 program, ami segít készségeik, tudásuk fejlesztésében, hogy később az oktatás és a munka világában egyaránt sikeresen helyt tudjanak állni.

Bővebb információ a www.microsoft.hu és  http://www.microsoft.com/hu-hu/vallalati-felelosseg/ weboldalon található.

 

Az  Microsoft Imagine Cupról

A Microsoft 12 évvel ezelőtt hozta létre a Microsoft Imagine Cupot azzal a meggyőződéssel, hogy a fiatal generáció képes arra, hogy megváltoztassa a világot. Az elmúlt évtizedben 190 országból mintegy 1,65 millió fiatal vett részt a világversenyen, ötletet merítve az ENSZ fejlesztési céljaiból vagy saját országuk problémáiból. Bővebb információ a https://www.imaginecup.com/ weboldalon található.