Microsoft: A digitális tudás a versenyképesség kulcsa

 |   Microsoft News Center

Október 21-én elérhetővé vált a Nemzeti Köznevelési Portál, az a komplex tanulást és tanítást támogató rendszer, amely az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) megbízásából a Microsoft Magyarország közreműködésével jött létre. A Microsoft Magyarország a digitális kompetenciák fejesztésében látja a versenyképesség zálogát, hangzott el az „Így tanulunk mi! Digitális innovációk a köznevelésben” konferencián. A Microsoft a három éve bevezetett Digitális Oktatási Alapcsomag mellett több globális programot is indít az oktatás támogatásáért.

a_IMG_0545

A magyar diákok tudásának versenyképességén múlik a magyar gazdaság versenyképessége, ennek pedig ma már különösen fontos része a megfelelő szintű digitális írástudás, a digitális készségek elsajátítása – vallja a Microsoft, amely a kormány stratégiai partnereként számos területen támogatja a digitális oktatást Magyarországon.

Ormosi Viktor, a Microsoft kormányzati üzletág igazgatója hangsúlyozta: az október 21-én elindított Nemzeti Köznevelési Portál a legújabb és az egyik legfontosabb projektje a kormány és a Microsoft stratégiai együttműködésének, amelyre a köznevelés korszerűsítésének fontos eszközeként tekint a cég.

Az informatikai óriás magyarországi leányvállalata a kormányzat és az oktatási intézmények mellett saját szektora feladatának is tekinti a digitális készségek fejlesztését.

a_IMG_0685

Egy digitálisan is versenyképes fiatal generáció pedig mind az országnak, mind a vállalatoknak – így a Microsoftnak is – alapvető érdeke, hiszen az oktatás tudatos fejlesztése révén folyamatossá, stabillá válhat a jól képzett, friss és innovatív tudással rendelkező szakemberek utánpótlása. Az ország digitális írástudásának javulásával nemcsak létrejönnek, hanem fenntarthatóan működhetnek olyan kisebb és nagyobb ikt-cégek, amelyek beszállítóként, innovátorként, partnerként még sikeresebbé tehetnek minket is” – hangsúlyozta Ormosi Viktor.

Oktatási és oktatást támogató programjainak keretében a Microsoft részt vesz az innovatív pedagógusok felkészítésében-fejlesztésében, tesz a biztonságos internetezésért és tehetségeket karol fel.  A cég tavaly indította el, és az idén is meghirdette a Microsoft Innovatív Pedagógus Programot, amelyen keresztül tanárok tízezreinek nyújtanak segítséget ahhoz, hogyan használhatják az ikt-eszközöket a munkájukban. A világ minden országából közel 350 000 pedagógus és 35 ezer iskola vett részt tavaly az ingyenes képzési programban, amely a mindennapi tanítás gyakorlatára épülve gazdagítja a pedagógusok módszertani repertoárját.

Számukra az iskola, az oktatás a munka. Olyan munka, amelynek hatékonyságán ráadásul nem csupán az egyén boldogulása múlhat, hanem egy nagyobb közösség jövője is – tette hozzá Ormosi Viktor.

a_IMG_0526

A Microsoft évek óta aktív támogatója a közoktatás és felsőoktatás fejlesztésének. A cég három évvel ezelőtt bevezetett Digitális Oktatási Alapcsomagja keretében a Tisztaszoftver programon keresztül ingyen hozzáférhetővé tette a legfontosabb infokommunikációs megoldásokat a teljes magyar közoktatás és államilag finanszírozott felsőoktatás részére. A diákok számára ingyenesen elérhető Office 365 csomag magában foglalja – többek között – az intézményi és diáklevelezés, a csoportmunka, az intranet, vagy éppen az előadás-sugárzási és videokonferencia-lehetőséget is. Mindezek online igénybevételéhez az intézményeknek nincs szükségük saját szerverparkra, így az üzemeltetési és energiaköltségeket is megtakaríthatják.

A közoktatásban és a felsőoktatásban tanulók továbbra is ingyenesen tölthetik le 5 számítógépre, laptopra, és további 5 mobil eszközre a Word, az Excel, és a Powerpoint legfrissebb változatát a www.o365.educatio.hu weboldalon.

a_IMG_0491

Ez az 52 milliárd forint értékű támogatás semmilyen költséggel nem jár az állam számára, az összeget a Microsoft Magyarország ugyanis a hazai gazdaság versenyképességébe való befektetésnek tekinti. A program a 2012-es bejelentése óta ütemesen fejlődik. 2014-ben például a Debreceni Egyetem 44 ezer diáknak adott egyetemi e-mailcímet, naptárat, online együttműködési lehetőséget a DOA-n keresztül. Innovatív Tanár programján keresztül pedig tanárok tízezreinek igyekszik segíteni a Microsoft abban, hogy miként használják az ikt-eszközöket a munkájukban, vagy, hogy mik a 21. századi készségek, és hogy lehet azokat fejleszteni egy-egy pedagógiai projekt kapcsán.

A Microsoft oktatás iránti elkötelezettségét mutatja a konferencián meghirdetett Microsoft MIXathon Challenge programja is, amely a magyar és közép-kelet európai pedagógusokat szólítja meg. A tanárok számára megrendezett versenyen olyan új oktatási modellek bevezetéséhez kapnak segítséget a Microsofttól, amely által könnyebben tudják felkészíteni diákjaikat a 21. századi kihívásokra a munka és a mindennapi élet területén. A MIXathon a Microsoft Partners in Learning című globális programjának része, amely lehetőséget kíván teremteni arra, hogy a világ különböző pontjain élő tanárok kapcsolatokat teremtsenek, együttműködjenek és közösen alkossanak annak érdekében, hogy diákjaik minél többet legyenek képesek kiaknázni a bennük rejlő potenciálból.

A MIXathon verseny a MIXathon.org honlap felületén zajlik 32 ország pedagógusai között, akik szívesen részt vennének a megmérettetésben, december 31-ig jelentkezhetnek egy 15 perces mintaóra feltöltésével az általuk választott témában a Microsoft PowerPoint és az új, ingyenes Office Mix add-in felhasználásával. További információ: www.MIXathon.org