Egyre több kkv a felhőben

 |   Microsoft News Center

Látványosan nőtt az elmúlt két évben a felhőtechnológiát használó hazai kis- és középvállalkozások aránya, ami javítja a versenyképességet is – derül ki a Microsoft friss felméréséből. A döntéshozók és tapasztalt alkalmazottak lehetőségei ugyanakkor az átlagnál jobbak a távoli munkavégzésre.

Egyre népszerűbbek Magyarországon a felhőalapú szolgáltatások a kis- és középvállalkozások (kkv) körében: az IT-technológiát használó cégek több mint fele – 54 százaléka – használja ezeket működése során, ami látványos emelkedést jelent a 2014-ben mért 40 százalékhoz képest – derül ki a Microsoft megbízásából idén ötödik alkalommal elkészült európai felmérésből, amelyben 300 magyar, számítástechnikát használó kkv-t is megkérdeztek IT használati szokásaikról.

„A felhőtechnológia ma ugyanazt a mobilitást, ugyanazt a számítástechnikai kapacitást, ezzel gyakorlatilag ugyanazt a hatékonyságot biztosítja a kicsik számára, mint amivel akárcsak néhány évvel ezelőtt is csak a nagyvállalatok rendelkeztek” – mondta Vass Gábor, a Microsoft vállalati és partnerkapcsolati üzletág igazgatója. Ez – tette hozzá – kiegyenlíti a piaci versenyt és rendkívüli növekedési lehetőséget kínál a kkv-k számára. Ehhez érdemes hozzátenni azt is, hogy a kkv-k sokkal gyorsabban képesek bevezetni az új technológiát és átalakítani a munkafolyamataikat, mint a náluk nehézkesebb nagyvállalatok.

MSSurface_Pro4_Alcantara_0850_RGB

A Microsoft felmérése szerint a magyar kkv-k alkalmazottainak majdnem a fele – 44 százaléka – úgy látja, hogy a technológiai lehetőségek fontos szerepet játszanak abban, hogy ki tudják használni a rugalmas munkavégzés előnyeit. Az irodai dolgozók többsége – 61 százaléka – viszont úgy nyilatkozott, hogy jelen kell lennie a munkahelyén ahhoz, hogy el tudja látni feladatait, miközben 37 százalékuknak adott a távoli munka lehetősége. Érdekes megállapítása ugyanakkor a felmérésnek, hogy a távoli munkavégzés lehetőségével az egyes generációk eltérő mértékben tudnak élni: miközben a 18-34 éves generációhoz tartozó alkalmazottak 69 százaléka szerint inkább csak a munkahelyen lehet ellátni a feladatokat, addig a 44-54 éves, senior munkavállalóknak már csak 54 százaléka látja így. Vagyis a rutinosabb, magasabb beosztásban lévő munkavállalók lehetőségei jóval nagyobbak a rugalmas munkavégzésre, mint a fiatalabbaknak. A kkv-k döntéshozói ugyanakkor mindkét csoportnál nagyobb rugalmasságot élveznek a munkavégzésben: 65 százalékuk távolról is tud foglalkozni a cég ügyeivel, és csak 35 százalékuk kötődik teljesen az irodához.

A kkv-knál dolgozó alkalmazottak 45 százaléka viszont az otthoni számítógépe használatával oldja meg a távoli munkavégzést, vagyis a feldolgozandó fájlokat a magáncélra használt postafiókba továbbítja, hogy otthon is tudjon dolgozni. A felhőalapú szolgáltatások használata viszont az alkalmazottak körében még kevésbé elterjedt: a Dropbox, Google Cloud és a OneDrive szolgáltatásait egyelőre 23 százalékuk használja.

WIN13_Aukje_Dell_NokiaPhone_01

Azok a döntéshozók viszont, akik a távoli munkavégzés lehetőségével is élnek, általában több módszert is használnak ehhez. A távoli hozzáférés és a felhőszolgáltatások – például a Google Apps for work vagy az Office 365 – adta lehetőségekkel 75 százalékuk él, míg az otthoni gépére 55 százalékuk juttat el rendszeresen munkahelyi dokumentumokat. A magyar kkv-döntéshozók fele a Dropboxot, a Google Cloudot és a OneDrive-ot is használja a felhőalapú otthoni eléréshez.

A felmérés alapján a magyar kkv-k döntéshozói a hatékonyságot növelő lépésekkel kapcsolatos döntéseknél elsősorban a biztonságot tartják szem előtt: 94 százalékuk jelezte, hogy ez nagyon fontos számára. A következő fontos szempont a döntéseknél, hogy könnyen tudják kezelni, irányítani a rendelkezésre álló technikai eszközöket és alkalmazásokat – ezt 87 százalékuk említette meg -, de 84 százalékos arányával a belső rendszerek egyszerű elérhetősége is erős szempont a vezetők számára.

Ahhoz, hogy a leginkább produktívnak érezzék magukat a munkájukban, a magyarországi kkv-k dolgozóinak az a legfontosabb, hogy könnyen kezelni tudják a rendelkezésre álló eszközeiket és alkalmazásaikat: 78 százalékuk jelölte meg ezt a szempontot. Az pedig, hogy bármikor és bárhol tudjanak dolgozni, elérvén minden információt, ami ehhez szükséges, az alkalmazottak 74 százaléka számára fontos. A belső rendszerek elérhetőségét a megkérdezettek 70, a mobileszközöket 69 százaléka említette, de a prioritások közé tartozik – 69 százalékos aránnyal – a csapat tagjaival való kapcsolattartás és a bárhol megoldható közös munka is.

Az építési generálkivitelezéssel foglalkozó Merkbau Kft. például munkafolyamatait a SharePoint Online alkalmazás segítségével tette jól tervezhetővé, átláthatóvá és ellenőrizhetővé, miközben a „felhőbe költöző” projektdokumentáció bárhol és bármikor elérhetővé vált a munkatársai számára. „A SharePoint legnagyobb értéke számomra az, hogy lehetővé tette a vállalaton belüli hatékony információáramlást. Többé nem vész el információ!” – mondta Tóth Tamás, a Mekrbau Kft. vállalkozás vezetője.

„Míg korábban egy IT-fejlesztés a nagyvállalatok kiváltsága volt, addig ma nincs szükség komoly tőkére ahhoz, hogy ezekhez a technológiákhoz bárki, gyakorlatilag azonnal hozzáférhessen. Úgy szoktam fogalmazni, hogy a Microsoft megoldások nagyvállalati informatikát jelentenek – kisvállalati áron” – tette hozzá Vass Gábor, a Microsoft Magyarország vállalati és partnerkapcsolati üzletágának igazgatója.

A Microsoftról:

A Microsoft a világ legnagyobb számítástechnikai eszközszállító és szolgáltató cége. Széles termékválasztéka az operációs rendszerektől és alkalmazásoktól kezdve a felhőalapú lakossági és vállalati szolgáltatásokon át az összetett hálózati, üzleti szoftverekig terjed. A céget William H. Gates és Paul G. Allen alapította 1975-ben. Mára a világ több mint 90 országában van jelen, dolgozóinak száma pedig meghaladja a 80 000 főt.

A Microsoft Magyarország 1993-ban alakult, mindössze 2 fővel. Dolgozóinak létszáma jelenleg megközelíti a 200 főt, partnerprogramjában pedig 2200 hazai vállalkozással működik együtt. A magyar leányvállalat 2003-ban, 2006-ban, 2008-ban, 2012-ben, valamint 2014-ben is elnyerte a „Legjobb Munkahely” címet, 2010-ben pedig az MNKSZ pályázatán a “Legjobb Női Munkahely 2009” címet érdemelte ki. A Microsoft Magyarország a 2012-2013-as üzleti évben a világ összes Microsoft leányvállalata közül a legjobbnak bizonyult. A magyar leányvállalat ügyvezetői igazgatói posztját 2015. július 1-től Szentkuti Gabriella tölti be.

Bővebb információ a www.microsoft.hu weboldalon található.