A digitális transzformáció korában olyan átalakulásnak lehetünk szemtanúi, mely alapjaiban változtatja meg az életünket és az üzleti működést egyaránt. Az IDC előrejelzése szerint 2019-re a digitális átalakulást szolgáló beruházások elérik a 2,2 trillió dollárt, a felhő nélkül működő szervezet gondolata pedig éppoly szürreálisan hat majd, mintha ma azt mondanánk, hogy internet nélkül vezetünk egy vállalkozást.
A transzformáció nyomán egyre nagyobb igény van a megfelelő, naprakész tudással rendelkező IT szakemberekre. A RightScale tanulmánya szerint a vállalatvezetők 31 százaléka a szakemberhiány említi elsőként a modern technológiát adaptálás gátló tényezők között, és csupán 29 százalékuk nevezi meg a biztonsági kockázatot, pontosabban az azoktól való félelmet.
A Microsoft a jelen és jövő munkaerőpiaci igényeit szem előtt tartva ingyenes szakemberképzés indít, melynek végén jelentős árkedvezménnyel tehetők le a nemzetközileg elismert MCP/ MCSEA/MCSE vizsgák is. A ingyenes képzés célja, hogy hozzájáruljon az IT szakemberek képzéséhez és tudásmegosztásához, mely a vállalati partnerek számára is konkrét és forintosítható előnyökkel és innovatív lehetőségekkel jár. Fontos ez azért is, mert a digitális transzformáció minden vállalat számára komoly fejlődési lehetőséget jelent, a Microsoft kurzusai pedig megfelelő szakmai támogatást nyújtanak mindazon szakemberek számára, akik a digitalizáció első lépcsőfokán állnak, vagy akár a már meglévő szakértelmüket fejlesztenék tovább. A humán-erőforrás támogatása pedig közvetve a vállalat hatékonyságát és jövedelmezőségét is javítja.
A képzésről további információ az Azure honlapon és a hivatalos Microsoft blogbejegyzésben található.