Újfajta látásmód az informatikai alapismeretek oktatásában – Tizenkét pályamű jutott be a Kódolás Óráján megrendezett döntőbe

 |   Microsoft News Center

Komoly érdeklődés mellett zajlott le a Microsoft Magyarország támogatásával megrendezett, diákoknak szóló programozási verseny, a KODU Kupa, amelyen négy kategóriában hirdettek győztest a mai döntőben. A verseny része a világszerte megrendezett, és a Microsoft által támogatott Hour of Code – azaz a kódolás órája nemzetközi eseménysorozatnak, amelynek a célja, hogy mindenkit – de elsősorban a fiatalokat – a problémamegoldó képességének és a kritikai gondolkodásának fejlesztésére inspiráljon. A Microsoft abban hisz, hogy az informatikai ismeretek elengedhetetlenek a fiatalok számára ahhoz, hogy versenyképesek lehessenek a munkaerőpiacon. Ennek legmeghatározóbb eleme a kódolás, amivel a logikus gondolkodás, az analitikus szemlélet és az out-of-box gondolkodás fejlődik.

A döntőbe jutott tizenkét pályázó részvételével rendezték meg csütörtökön a Microsoft Magyarország szervezésében megvalósult KODU Kupa döntőjét Budapesten, a Kódolás Órája keretén belül, a Csodák Palotájában. Az októberben meghirdetett programozási versenyben 18 település és több mint hetven iskolás vett részt, a döntőn pedig négy kategóriában – a legtökéletesebb játék, a legjobb interaktív történet, a legdizájnosabb játék, a legjobban programozott játék – hirdettek győztest.

A Microsoft által támogatott, világszerte december 5. és 11. között megrendezett Kódolás Órája (Hour of Code) célja, hogy felhívja a figyelmet a kódolás fontosságára. A vállalat célja, hogy a Digitális esélyegyenlőség jegyében mindenkinek lehetősége nyíljon a digitális ismeretinek és műveltségének fejlesztésére, és fejlessze problémamegoldó képességeit és kritikai gondolkodását a mai, technológiára épülő világban. Ezekhez a kezdeményezésekhez kapcsolódóan hirdette meg a Microsoft Magyarország – az idén először – a KODU Kupát, ahol a résztvevő diákok bizonyíthatják kódolási ismereteiket, logikus gondolkodásukat és kreativitásukat. A KODU Kupa döntőjére a digitális esélyegyenlőség jegyében hátrányos helyzetű gyermekeket is meghívott a vállalat.

master

A Kódolás Órája kapcsán a Microsoft Magyarország egyéb programokat is szervezett: a Logiscool együttműködésével 23 városban közel 5000 gyermek kap ízelítőt a kódolásból. Emellett a vállalat december 3-án kódolás órája foglalkozást tartott a Parlamentben, ahol közel 300 gyermek vett részt a programon. A pedagógusok számára szintén szervezett programot a Microsoft: az oktatóknak „Train the Trainer” képzést tartottak a Kódolás órája tananyagból, hogy hazatérve minél több diáknak adhassák át a kódolás élményét.

kodolas

A vállalat hiszi, hogy a kódolás mindenkié, így a nagyobbakra is gondol: a Minecraft Hour of Code Designer egy teljesen új, ingyenesen elérhető oktatóvideó-sorozat, mellyel mind a diákok, mind a pedagógusok könnyűszerrel elsajátíthatják a kódolás alapjait és fejleszthetik képességeiket. A videósorozat 12 kihívásból áll, melyet barangolós játékidő követ, így a játékosok a saját világukat létrehozva és kipróbálva ültethetik át a gyakorlatba a videókból megismert tudásukat.

zsuri

 „A Microsoftnál hiszünk abban, hogy a magyar gazdaság versenyképessége azon múlik, mennyire versenyképes a magyar diákok tudása. Ez pedig elképzelhetetlen megfelelő szintű digitális írástudás, a digitális készségek elsajátítása nélkül” – nyilatkozta Grósz Judit, a Microsoft Magyarország marketing és operatív igazgatója. Hozzátette: a Microsoft programozó versenye azért éppen az általános iskolásokat és a tinédzsereket célozza meg, mert ebben a korban a legfogékonyabbak a gyerekek az újra, és gyakran 16 éves korukra véglegesen eldől, hogy milyen érdeklődési terület határozza majd meg a pályájukat. „A KODU Kupán résztvevő iskolások élménydús, játékos formában tanulhatják meg, hogy milyen lehetőségeket jelent a kódolás, a programozás, hiszen saját ötleteiket valósíthatják meg általa.” – hangsúlyozta az igazgató.

deutsch1

A döntőn a zsűri tiszteletbeli tagjaként részt vett Deutsch Tamás, Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos is, aki az esemény kapcsán elmondta: „A mai, legkülönbözőbb technológiákra épülő világban, a digitalizáció korában elengedhetetlen, hogy diákok minél hamarabb és minél többen találkozzanak a digitális eszközökkel, valamint az algoritmikus gondolkodással. Ezek a versenyek, mint a Kódolás órája is, a digitális világ fontos eseményei, hiszen a kódolási képességek mellett a projekt alapú megközelítés fejlesztésére, a tehetségek kibontakoztatására is lehetőséget teremtenek. Magyarország Digitális Oktatási Stratégiájának elfogadásával a kormány kifejezte azon szándékát, amely szerint a jövő oktatása digitális, és célja, hogy a magyar oktatási rendszer teljes digitális átalakulása mielőbb megtörténjen, hiszen csak 21. századi tudással lehetünk sikeresek és versenyképesek a 21. században.”

A rohamosan fejlődő digitális gazdaságunk és a technológiai változás tempója mellett elengedhetetlen, hogy gyermekeinket hiányszakmák felé orientáljuk. Az IT oktatás nem csupán az informatikai állások megszerzésében jelent segítséget, de olyan létfontosságú képességéket és készségeket is fejleszt, mint a logikus gondolkodás vagy a problémamegoldó képesség. Ezek bármely szakmában és az élet számos területén is kulcsfontosságúak, legyen szó a zenéről, divatról, gyártásról, egészségügyről vagy közlekedésről.” – ezt már Mary Snapp, a Microsoft Philantrophies vállalati alelnöke írta hivatalos blogbejegyzésében.

Az eseményről készült videó megtekinthető itt.

 


A Kódolás Órája

A Kódolás Óráját (Hour of Code) idén december 5. és 11. között rendezik meg: globális, több mint 180 országot érintő kezdeményezésről van szó. Lényege, hogy az esemény alatt – szervezett keretek között – mindenki foglalkozzon legalább egy órát a kódolással, így ráébresztve minél több érintettet arra, hogy korunkban milyen fontos a szerepe a digitális írástudásnak is.