Meghosszabbított nevezési határidővel várja az innovatív ötleteket a Microsoft Imagine Cup verseny

 |   Microsoft News Center

A Microsoft számára kiemelten fontos a fiatal generációk motiválása olyan programokon keresztül, mint az Imagine Cup verseny. Hiszünk abban, hogy minden fiatal képes lehet arra, hogy jobbá tegye világunkat, és ezt olyan megmérettetéseken keresztül is bizonyíthatja, mint a Microsoft első számú nemzetközi versenye fiatal fejlesztők számára. Fontos, hogy a verseny jelentkezési határidejét február 17-ig meghosszabbította a vállalat, illetve idén első alkalommal a magyarországi forduló győztesei biztosan részt vehetnek a seattle-i nemzetközi döntőn.

A 2004-ben létrehozott megmérettetésen eddig több mint 1,65 millió fiatal vett részt 190 országból, a magyar csapatok pedig évről-évre kiemelkedő teljesítményt nyújtanak: tavaly a magyar csapat által fejlesztett InSimu Patient alkalmazás harmadik helyezést ért el a World Citizenship kategóriában. A fejlesztés forradalmi változást hozhat az orvosképzésben és a diagnosztikában, jelentősen javítva a gyógyulás esélyét.

Az országos és a nemzetközi döntőn való részvétel feltétele az ingyenes Imagine Cup Seminar-on való részvétel, mely egy angol nyelvű, három hónapos felkészítő program a kiválasztott csapatokat támogatására. A program üzleti, technológiai és prezentációs képzésekből áll, így kellő felkészítéssel segíti a résztvevőket a hazai és nemzetközi döntőkön való sikeres részvételhez.

A regisztráció február 17. éjfélig él a Microsoft Imagine Cup weboldalon.

További információk elérhetők Szalay Angelikánál (angelika.szalay@microsoft.com), a verseny magyaroroszági kapcsolattartójánál.