Régiós webinar sorozat segíti a hazai Imagine Cup jelentkezőket

 |   Microsoft News Center

Február 23-ig várja a jelentkezőket az Imagine Cup. A középiskolai és egyetemista diákokból álló csapatok felkészülését idén először nem csupán a hazai, de a régiós szakértők is támogatják.

Idén először egy nyolchetes, intenzív webinar sorozat is támogatja a Microsoft innovációs világversenyére jelentkező magyar diákok munkáját és felkészülését. Az ingyenes kurzusokon a vállalat nemzetközi szakértői vezetik be egyebek mellett a mesterséges intelligencia, a kevert valóság vagy a big data rejtelmeibe a versenyzőket. Az indulók kézzelfogható segítséget kapnak abban is, hogyan építsék fel ötletük üzleti modelljét, vagy hogyan készüljenek fel az egyik legnagyobb kihívásnak számító bemutatkozó beszélgetésre, az elevator pitch-re. Utóbbihoz pótlólagos támogatást jelent a négyalkalmas kommunikációs- és angoltréning, amely sokat tesz hozzá a prezentációs készségekhez.

Az Imagine Cup csapatok a fentieken kívül a Microsoft Magyarország diáknagykövetei, a Microsoft Student Partnerek (MSP-k) szakmai segítségét is igénybe vehetik. Ennek keretén belül az Imagine Cup korábbi versenyzőitől kérhetnek és kaphatnak akár aranyat érő tanácsokat, legyen szó akár technikai, akár üzleti jellegű kérdésekről. Az igény szerint Skype-on, vagy a Microsoft magyarországi székházában lebonyolítandó személyes mentorálás az [email protected] elektronikus levélcímen kérhető, olyan témákban, mint big data, felhőmegoldások, kevert valóság, üzleti terv és prezentációs technikák, vagy marketing tippek és trükkök.

Az Imagine Cup-ra február 23-ig lehet jelentkezni a verseny weboldalán a jelentkezési űrlap és a kérdőív együttes kitöltésével. A tavasszal esedékes magyarországi döntő nyertese – zsebében a Microsoft Magyarország által felajánlott 9000 dollár értékű felhőhozzáféréssel – a kelet-közép-európai mezőnyben is bemutatkozhat. Amennyiben ezt az akadályt is sikerrel veszi, azzal bebiztosítja helyét a nyári, nemzetközi döntőre. Az Egyesült Államokban tartott megmérettetés győztese 85 ezer dolláros jutalomban és nagyértékű Azure hozzáférésben részesül, addicionálisan pedig nem mást kap személyes mentornak, mint Satya Nadellát, a Microsoft első emberét.