Réz Éva az év női példaképe, a CodersRank a legígéretesebb startup

 |   Microsoft News Center

Végre kiderült, kik az idei év magyar startup csillagai: összesen 14 kategóriában hirdettek győztest a Közép-Európai Startup Award (CESA) budapesti záróeseményén a Millenáris Startup Campuson. A szeptember 26-án tartott finálén a Microsoft két kategóriában is díjazta a legjobb hazai versenyzőket.

Több mint 150 technológiai startup vágott neki Kelet-Közép-Európa legrangosabb versenyének, amelynek döntőjébe 64 pályázó jutott. Közülük 14 kategóriában választotta ki a CESA szakmai zsűrije a legütősebbet, valamint az ökoszisztéma legaktívabb hazai szereplőit. A jövőformáló ötletek megvalósulását a Microsoft is támogatja – 2018-ban egy női példaképet és egy ígéretes startupot emelt ki a jelentkezők sorából.

“The most promising startup for Microsoft partnership opportunities” – azaz a Microsoft partnerség lehetőségét és díját a CodersRank innovatív platformja érdemelte ki. A CodersRank egyedi algoritmusa gépi tanulás és a GitHub profilok segítségével pontozza és rangsorolja a világ minden tájáról regisztráló programozókat. A közel 15,5 millió felhasználót tömörítő oldal a Microsoft két igen fontos célcsoportját támogatja: a fejlesztőket és a toborzási szakembereket.

“Female Role model of the Year” – vagyis az év női példaképének díját az a Réz Éva kapta, aki kockázati tőkebefektetőként segíti a kelet-közép-európai startupok működését. „Éva aktív szerepet vállal a hazai startup ökoszisztéma fejlesztésében, nőként épít karriert egy jórészt férfiak által dominált területen” – érvelt díjátadó beszédében Csanak Gabriella, a Microsoft Magyarország marketing- és operatív igazgatója. Úgy vélte, „Magától értetődővé kell válnia annak a szemléletnek, hogy ugyanannyi tudásért és szorgalomért ugyanolyan karrierlehetőség, ugyanolyan teljesítményért és felelősségért pedig ugyanannyi megbecsülés jár férfinak és nőnek, különbség nélkül. Nemcsak azért, mert így tisztességes, hanem azért is, mert gazdaságilag így racionális. Ehhez pedig éppen a technológia adja a valaha volt legnagyobb segítséget.”

A CESA 2018-as budapesti fináléján újabb magyar csillagok ragyogtak fel a startup ökoszisztéma égboltján. Az innovatív ötlet azonban önmagában még kevés a sikerhez, a működést megalapozó üzleti terv és technológiai háttér nélkül a fényes kezdeményezések könnyen válhatnak hullócsillagokká. A Microsoft ezért keresi a partnerséget, és támogatja az ígéretes magyar startupokat Magyarországon és az egész régióban. A megmérettetést Varsóban folytatja majd a 14 magyar díjazott a CESA következő, regionális fordulójában.