Új alapokra helyezi a mesterséges intelligencia a környezetvédelmet

 |   Microsoft News Center

Új alapokra helyezi a mesterséges intelligencia a környezetvédelmet

Forradalmi megoldásokat ígér az emberiségre váró fenntarthatósági kihívásokra a zöldügyekkel foglalkozó civilszervezetek és a technológia találkozása – derült ki a Microsoft AI for Good (Mesterséges intelligencia a Közjóért) rendezvénysorozatának második állomásán. Az eseményen a klímaváltozás hatásai, a vízkészletek megóvása, a veszélyeztetett fajok védelme és a mezőgazdasági termelés kérdéseit is felvetették.

A bolygónk segítségért kiált, mi pedig a mesterséges intelligenciának köszönhetően ma már képesek vagyunk megérteni az összetett ökológiai problémákat, és megtalálni rájuk a legjobb válaszokat. Ezt a lehetőséget fogta szisztematikusan keretek közé a Microsoft és NIOK Alapítvány közös szervezésében megrendezett AI for Earth (Mesterséges intelligencia a bolygónkért), amelynek során a Microsoft hazai, az éghajlatváltozással, vízügyekkel, a biodiverzitással és az élelmezéssel foglalkozó civileket látott vendégül. A 21. században a mesterséges intelligencia a zöld ügyekkel foglalkozó civilszervezetek munkáját is sokkal hatékonyabbá és célorientáltabbá teheti, a találkozó pedig alkalmat adott a szerteágazó lehetőségek megismerésére.AI for Earth

„A klímaváltozás elleni küzdelmet ma már nem tudjuk megnyerni a technológia nélkül” – figyelmeztetett Ámon Ada, az éghajlatváltozás hatásaival foglalkozó E3G (Third Generation Environmentalism) agytröszt vezető munkatársa, aki úgy vélte, az MI használatával felmerülő energiaigényt megújuló energiaforrásokra kell alapozni. Ámon Ada a környezetvédelmi problémák megoldásait elősegítő technológiai fejlődésről is markáns véleményt fogalmazott meg: szerinte az innovációnak kéz a kézben kell járnia a kultúraváltással, azaz az emberek magatartásán, hozzáállásán is sokat kell még változtatni.

A mesterséges intelligencia képessé tesz bennünket arra, hogy hatékony választ találjunk egy, a hagyományos eszközökkel nehezen kezelhető problémára és a jelenleginél nagyságrendekkel rövidebb idő alatt oldjuk meg azokat. Kiss Zoltán, a Microsoft Magyarország felhőüzletágának vezetője szerint a sikeres alkalmazáshoz adatokra és a feldolgozásukhoz szükséges képességekre van szükség: „A Microsoft AI for Earth programja segít a környezetvédelemmel foglalkozó szakembereknek az MI megismerésében és a technológiához való hozzáférésben. A mesterséges intelligencia az emberi képességek multiplikátora, a technológiát azonban csak az alapvető etikai irányelveket betartva fordíthatjuk az emberiség javára. A Microsoft stratégiájának alapja, hogy az AI eszközöket csakis igazságos, megbízható, biztonságos, befogadó, átlátható és felelős módon hasznosítsuk.”

AI for EarthAz AI for Earth globálisan meghirdetett programjában a Microsoft 50 millió dollárt különített el, amelynek keretében már több mint 200 olyan innovatív tudományos kezdeményezést karolt fel világszerte, amelyekben a felhőplatformmal támogatott mesterséges intelligencia alkalmazások hozhatják meg a várt áttörést. Az 5 évre meghirdetett programba pályázni a világon bárhonnan, Magyarországról is lehet. Az olyan hangsúlyos témákat taglaló fenntarthatósági forradalomnak, mint pl. klímaváltozás, vízkészletek, biodiverzitás, mezőgazdaság máris akadnak inspiráló példái. Ugandában például 30%-kal csökkenhet a mezőgazdaság vízfelhasználása egy algoritmusnak köszönhetően, amely a műholdfelvételek és a meteorológiai adatok alapján pontosan meghatározza a hatékony öntözéséhez szükséges vízmennyiséget. A különböző felületek eltérő fényvisszaverő tulajdonságainak ismeretében képesek vagyunk embert próbáló expedíciók nélkül, drónfelvételek alapján pontos információt kapni a sarki jégtakaró változásairól.

Az AI for Good rendezvénysorozat márciusban az etikusság témakörével folytatódik. A Microsoft AI for Earth programjáról az alábbi linken találhat további részleteket: https://www.microsoft.com/en-us/ai-for-earth