A digitális tudás fejlesztése az egyik legnagyobb érték

 |   Microsoft News Center

– Gyurós Tibor díjjal ismerték el a HTTP Alapítvány vezetőjét, Sisák Zoltánt

Az informatikai képzés egyik legmeghatározóbb alakja, Sisák Zoltán nyerte el 2019-ben „Az év digitális nagykövete” címet és az ezzel járó Gyurós Tibor díjat, amelyet minden évben az IVSZ által felkért zsűri ítél oda a digitalizáció éllovasainak. A Microsoft Magyarország gratulál Sisák Zoltánnak, a HTTP Alapítvány kuratóriumi elnökének, aki szervezetével idén tavasszal indította el az 1400 magyar pedagógus digitális tudásának továbbfejlesztésére irányuló programját, a Microsofttal partnerségben. A HTTP Alapítvány sikeresen pályázott a Microsoft ’Digital Skills for Youth’ nemzetközi Cashgrant programjában elérhető anyagi támogatásra, amelyből meg tudják valósítani a kiemelten közérdekű programot, amelynek eredményeképpen a pedagógusok közvetítésével 21 ezer diákot láthatnak el versenyképes tudással. A Microsoft büszke arra, hogy Sisák Zoltán tevékenységét a hazai digitális iparág képviselői is elismerték.

„A tudás a legjobb befektetés. A naprakész digitális képességek minél szélesebb körű terjesztése a Microsoft Magyarország egyik legfontosabb célja. Gratulálunk Sisák Zoltánnak a Gyurós Tibor díjhoz. Örülünk, hogy a díjért több sikeres, Microsoft technológiákra építő projekt is versenyben volt” – mondta Christopher Mattheisen, a Microsoft Magyarország ügyvezetője.

civiltech

A Gyurós Tibor díjra idén jelölték a MOL Go on Digital projektjét, amely Magyarország egyik legnagyobb nagyvállalati digitális transzformációs folyamata, amely többek között a Microsoft Office365 felhő-megoldásaira épül. A jelöltek között volt a Nemzeti Audovizuális Archívum projektje is, amelyben a magyarországi közszolgálati csatornák és a legnagyobb lefedettségű kereskedelmi televíziók magyar gyártású műsorainak archiválását és kereshetőségét bízták a Microsoft felhő- és mesterséges intelligencia megoldásaira. A jelöltek között volt a Microsoft Innovatív Iskola program is. A Microsoft büszke arra, hogy technológiái révén értékteremtő, a társadalom és a szakma által is elismert projektek valósulnak meg, amelyek hozzájárulnak a magyar gazdaság és kultúra gyarapodásához.