Az etikusan fejlesztett mesterséges intelligencia versenyképesebbé teszi a vállalatokat

 |   Hegedus Istvan

A TV2-nek nyilatkozott a legújabb mesterséges intelligenciára alapuló megoldásokról Szabó Péter, a Microsoft Magyarország ügyvezető igazgatója. Úgy véli, a mesterséges intelligencia széleskörű alkalmazásán múlhat a közeljövőben teljes iparágak és a magyar gazdaság versenyképessége.

A mestersége intelligencia a ChatGPT-vel lett széles körben ismert, de alkalmazása az üzleti életben korábban elkezdődött. A Microsoft már a 90-es években kísérletezett a komputerizált látással, beszéddel, beszédfelismeréssel és a gépi tanulással. Már akkor egyértelmű volt a Microsoft számára, hogy a mesterséges intelligencia lesz a következő logikus lépés a technológiai fejlődésben a PC-k és az Internet után. Így érkeztünk el a metaverzum és a mesterséges intelligencia által meghatározott új korszakhoz.

A TV2-nek adott interjújában a Microsoft Magyarország ügyvezető igazgatója, Szabó Péter elmondta: a mesterséges intelligencia, a korábbi technológiai vívmányokhoz hasonlóan, az egyéneket és szervezetek még többre teszi majd képessé, hiszen nagyobb hozzáadott értéket képviselő tevékenységekre szabadítja fel őket, és tovább növeli a hatékonyságukat. Ezért a mesterséges intelligencia alkalmazása nem megkerülhető akkor, ha növelni szeretnénk a vállalatok, intézmények, és a magyar gazdaság versenyképességét.

Az AI le fogja bontani a nyelvi akadályokat, Copilot megoldásokkal az irodai szoftverekbe beépülve képessé teszi ezeket szövegvázlatok, képek és prezentációk készítésére, szabadszavas feladatleírás alapján, másodperceken belül. Nem vagyunk messze attól, hogy a megbeszélésekről készült videófelvételeket felhasználva az AI tömör összefoglalókat készítsen az elhangzottakról, ami hatalmas időmegtakarítást fog eredményezni az irodai munkában.

A Microsoft tisztában van azonban a mesterséges intelligencia jelentette kockázatokkal is. Ezért kötelezte el magát amellett, hogy már a fejlesztés fázisában érvényesíteni fog bizonyos etikai irányelveket: a méltányosságot, a megbízhatóságot, a biztonságot, a személyes adataink védelmét, valamint a befogadás, az átláthatóság és az elszámoltathatóság követelményeit. A ChatGPT valójában olyan információkból dolgozik, amelyeket mi, emberek bocsátunk a rendelkezésére, ezért tartja fontosnak a Microsoft, hogy az AI fejlesztése és működtetése emberi felügylet alatt maradjon. A vállalat olyan befogadó megoldások kifejlesztésén dolgozik, amelyekből minden egyén és közösség csak profitálhat.

A Microsoft Magyarország ügyvezetőjével, Szabó Péterrel készült interjú alább tekinthető meg: